Menu

The O'Neills - búcsú

The O'Neills - búcsú

A viszonyom az ír zenéhez összetett. Sosem voltam fanatikus rajongó, komolyan nem gyűjtöttem ilyen zenéket, és nem nagyon tudtam volna megnevezni a műfaj korábbi, vagy épp aktuális nagyjait sem. Ugyanakkor láttam élőben Flatley táncos show-t, és ahányszor valami ír, mondjuk manós témájú film ment a tévében, amiben táncoltak és zenéltek mindenféle tradicionális ír táncot és dalt, odaszegeződtem a képernyő elé, és az elkövetkező napokban biztos az ott hallott melódiákat dúdoltam magamban…

Aztán, amikor ezt a blogot/portált elindítottam, viszonylag hamar szembejött Fekete-Szűcs Dániel, aki a The Scarlet nevű ír (-rock) zenei formáció frontembere volt. Írtunk is róluk, többször is, koncertek, turnék, vagy épp EP megjelenés kapcsán. Jártam is néhány koncertjükön, ahol aztán hamar kiderült, hogy a honi írzenei közösség tagjai jobbára bizony tényleg közösséget alkotnak, és a The Scarlet tagjai több más, hasonló zenei formációban is zenélnek. Egy ilyen csapatként ismertem meg a The O'Neills-t, ami szintén egy Dani által összerakott zenekar volt, kezdetben kifejezetten amolyan ír stílusú vendéglátós, konkrétan ír pubokban való zenélésre kitalált produkció.

Aztán megismertem őket is kicsit jobban, jártam néhány koncertjükön, Danival is beszélgettünk a csapattal kapcsolatos terveiről. Persze az ír zene mindenképp rétegzene felénk, nincs túl nagy rajongótábora, és persze akik kedvelik sem biztos, hogy minden koncertere elmennek. Ráadásul egy sokfelé játszó, sok mindent csináló tagokból álló csapatot összetartani sem annyira egyszerű, erről is lehet tapasztalata mindenkinek, aki már beszélgetett valaha zenészféle népekkel. Mindenesetre azt gondoltam, a The O'Neills egy jó csapat, és a zenéjük is igazán megkedveltem.

És akkor ugorjunk egyet. A The O'Neills most pénteken tartja a búcsúkoncertjét a Longford Irish Pub-ban. A miértekről most annyira nincs értelme beszélni, meg nem is biztos, hogy mindent jól gondolok. Az biztosnak tűnik, hogy ez a zenekar ezen a néven és ezzel a tagsággal most elbúcsúzik. Persze, hogy ez a hat tehetséges zenész - Danin kívül Hajdú Krisztina, Lajgút Sophia, Seres Juli, Kaposvári Tamás és Ridly Gábor alkotja most a csapatot - többet ne játszana ír zenét, az eléggé valószínűtlen, és cseppet sem lepődnék meg azon, ha jövőre ugyanitt írnék egy új, bár némileg már ismerős tagokból alakult formációról...

Aki kedvelte őket, most pénteken még egyszer ugrálhat, headbangelhet, szteppelhet vagy épp búslakodhat őket hallgatva.

Gyertek el, legyünk sokan!

A búcsúkoncert Facebook eventjét itt találjátok.

Búcsúzóul készült egy videó még a csapatról, ez a Country Medley feldolgozásukból készült, egy Instant-beli koncert képeit tartalmazza, hasonló forgatagra és lelkes közönségre számítunk most pénteken is:

 

Utolsó módosítás: kedd, 07 november 2017 14:27

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?